Az első egyetemi esemény

3 napja kellett volna valamit posztolnom, de nem a lustaságomon múlt, hanem azon hogy nem volt a hétvégén semmilyen meghatározó történés, mivel dolgoztam vasárnap az első hivatalos egyetemi happeningen. 

            Először a hétköznapokról. Mivel megszoktam a közeget, nem érzem magam annyira elveszve mint az elején, kicsit jobban oda tudok figyelni a részletekre. Például mostanában tűnt fel, hogy a kajáldák amik egymás hegyén hátán vannak az utcákon, olyan konyhával rendelkeznek ami kb a kirakat. Vagyis jó látható hogy a dönert hogy csinálják, a hús szeletelésétől a zöldségekig. Egyrészt ez nagyon jó, mivel tudod hogy amit eszel, hogyan készült, másrészt meg talán kicsit jobban odafigyeljenek a higiéniára. Lehet hogy azért csinálják, hogy a turisták merjenek enni nálunk, hisz látják hogy kesztyű van rajtuk stb. Bár láttam olyat is, hogy megsimogatta a cicát a tag aztán meg pakolta a húst, szóval ott nem eszek.. :D

            Másik ami feltűnt, hogy annak ellenére hogy bokáig érő maxi szoknya van rajtam, még mindig megbámulnak. Nyilán a bőröm színe az, ami feltűnik nekik, mi is jobban megnézünk egy ázsiait/afroamerikait, meg persze ők másképp nyilvánulnak a női testfelületekhez. De ehhez már teljesen hozzászoktam, semmilyen szinten nem befolyásol, habár az elején zavart. Viszont a buszon folyton hellyel kínálnak, de mivel csak 2 megállót megyek, sose ülök le. Összességében hozzá lehet szokni, de nem 1 hét alatt.

reggeli

            A rendszeres boltba járás jó alkalom arra hogy gyakoroljam a török nyelvtudásomat, de általában nem hagynak annyiban, a kötelező párbeszéden kívül csevegni is akarnak amit ugye már nem tudok. Teljesen összezavarom őket, azzal hogy törökül kösznök, kérek és törökül mondom hogy nem tudok törökül, de a további kérdéseikre már nem tudok válaszolni :D Mindenesetre a hasznos dolgokon kívül a napok/hónapok és fontos igék tanulásánál tartok. Nem tetszik annyira ez a nyelv mint a spanyol, de ha már itt vagyok alap hogy gagyogjak majd valamit 2 hónap után.

Ja, igen még az is fontos különbség, hogy az egyetemen annyi a diák, hogy a TO-n sorszámot kell húzni, mint pl. a bankban! Ez nem a szegedi BTK. :D

            A munka ugyanaz mint eddig, sem nem érdekes, sem nem nehéz, de nem unatkozom, kicsit hasznosnak érezhetem magam. Meló után a környéken mászkálok meg törököt gyakorlok ahogy eddig is. Feltérképezem, hogy hol fogok vásárolni, ha egyszer megjön végre valahára az a nyomi ösztöndíjam. Igen, az a helyzet hogy még 0 eurót utaltak, amit nevetséges, pont kifogtam azt az évet amikor nem tudják utazás előtt utalni, de érkezés után 3 héttel sem…

pancsolda

Csak, hogy az otthoniak megnyugodjanak, szoktam rendesen enni, az ösztöndíj nélkül azért még nem haltam éhen. Ugye említettem már hogy sokszor meghívtak, illetve a reggeli 2 lírából megvan egy pékségből. Nagyon tetszetősek az itteni pékáruk, akkorák mint otthon egy kakaós csiga, és fele annyiba kerülnek. Van amelyik csak sima tészta, van aminek a tetején van túró meg van olyan ami töltve van oliva bogyó reszelékkel – na ezt annyira nem szeretem… Az ebéd az egyetemen laktató 5 líráért a vacsi meg tej és corn flakes vagy dinnye vagy döner, attól függően mennyire vagyok éhes, 3 líráért.

strand

tömeg a kompon

            A szombati program a strandolás volt. Tudniillik, még nem fürödtem a tengerben, habár nem tartom sokra az élővízben való fürdést, ez alól a sós víz sem kivétel, de ha már itt vagyunk, ki kell próbálni. De ez nem csak annyiból állt, hogy lementünk a partra, hanem egy másik szigetre mentünk át! Ugyanis több kisebb szigete is van az országnak ahova 4 líráért lehet menni komppal. Az út nem egy leányálom, mert fix hogy nem lesz helyed, nem hogy ülni, de állni se nagyon. A legfelső emeleten jobben a levegő, kicsit elviselhetőbb az 50 perces út. Illetve ez attól függ, hogy hova mész mert a hajó megáll minden szigetnél egy kicsit. Egyébként egy magyar ismerősömmel voltam, Kingával akit a tavalyi Kajak-kenu VB-ről ismerek. 

leleményes utasok az első szinten

piknik

Mi a Heybeliada nevű szigetre mentünk. Ezt tényleg úgy kell elképzelni, mint egy kietlen sziget, mert ide piknikezni meg strandolni járnak a törökök, tehát kb csak a természet van a kikötőn kívüli részeken. Nem tudtuk pontosan mire számítsunk, mennyit kell menni stb. csak elindultunk egy irányba aztán majdcsak találunk strandot. Másfél órát sétáltunk, kb végig emelkedőn, több strand mellett is elmentünk de volt ami tiszta hínár volt, a másik 40 lírába került és volt ami túlzottan zsúfolt volt. Végül azt választottuk ami a legkisebb volt, 12 líráért. De arra nem voltunk felkészülve, hogy nem lehet kaját venni csak inni valót, illetve hogy nem lesz napernyőnk, meg hogy kavicsos/kagylós a part kb végig, szóval nem ártott volna egy váltó papucs. Az bizonyult a legjobb megoldásnak, hogy csípőig beültünk a vízbe. Mivel nagyon éhes voltam meg amugy sem vagyok az a napozós típus, gyorsan meguntam magamat, kb 3 órát voltunk a parton. Hazafelé ugyanúgy álltunk a hajón és nekem még plusz 1 óra hazajutni metrobusszal. Hulla fáradt voltam, de jó volt kicsit magyarul beszélni meg végre fürödni a tengerben, ami közel sem hozta az elvárt mércét. A sótól ragadt mindenem, rendesen kiszárított meg a nap is jól megkapott, viszont a legközelebbi alkalomra már teljesen felkészülten fogok menni.

pózer mácská

Vasárnap délután kivételesen mennem kellett dolgozni az egyetemre, mert az Aydin egyetem és az UNIMED nevű szervezet közösen szervezett egy konferenciát itt. Nekem beszédet kellett mondanom kb 100 diák előtt, ami annyit jelentett hogy a jelen lévő fejeseket kellett köszöntenem a protokoll részeként. Had ne mondjam mekkra fejetlenség volt az egész … :D 
Senki nem tudott semmit pontosan, majd-lesz-valahogy/ ráérünk-még-azt-kitalálni hozzáállás volt a jellemző. 

Nem csak a tömeg miatt volt nehéz a szervezés, hanem a török miatt is, akik nem a pontosságukról híresek ugye. 

Ez az egész esemény egyébként arról szólt, hogy van több szervezet is akik olyan csere programokat szerveznek mint az Erasmus, csak kisebb területet fednek le. Pl. ilyen az UNIMED, ami a mediterrán egyetemek közötti csereprogramot szervezi. Ezen a konferencián a különböző tapasztalatokat és problémákat beszélték meg a mediterrán országokból érkező diákok, hozzávetőleg 100-an a csere programokkal kapcsolatban. És az itt megbeszélt eredményeket továbbították az Európai Bizottsághoz, hogy az erasmust még jobbá lehessen tenni. Leginkább a nyelvi hiányosságok és a bürokrácia merült fel, mint megoldásra váró probléma. A másik fontos téma az Erasmus for all nevű kezdeményezés, ami ezeket a kisebb csereprogramokat összekötné és egy világ méretű csere programot hozna létre 2014-től. Ugyanúgy működne mint a mostani Erasmus, csak szinte bárhova lehetne menni vele a világon. Ezt a lehetőséget ajánlanám az össze mostani 18 éves figyelmébe! :D

            Még annyi érdekesség, hogy ha egy diák az Aydin egyetemről akar menni külföldre tanulni, akkor vizsgát kell tennie, szóba és írásban. Egyrészt felmérik a nyelvi kompetenciájukat, másrészt a motiváltságukat. Nem úgy mint nálunk, hogy mindenki megy aki csak jelentkezik. Persze nálunk azért más mert kevesen mennek, mert pénzes dolog ez, viszont a magánegyetemen tanuló török diákoknak van tőkéjük egy külföldi félévhez, tehát sokkal többen akarnak menni, tehát valahogy szűrni kell őket. És ez nem formaság, több diáktól is hallottam hogy megbuktak a teszten és nem mehettek…

            A vasárnapi álló fogadáson már 3 órára odarendeltek, de a szokásos menetrend szerint semmi nem történt 6-ig :D Aztán az én gondosan megírt köszöntőm helyett egy vadi újat kellett kreálni, egy órával a kezdés előtt. Rövidke beszédet mondott az egyetem meg az UNIMED vezetősége aztán lehetett elvegyülni a görög/olasz/ciprusi stb. diákok között. Voltak pici sütik kirakva kis asztalokon, én mindenhonnan összeszedtem a gyümölcsöseket (ezen szerintem most senki sem lepődik meg.. ) majd a törökökkel kimentünk az erkélyre megnézni a naplementét. Egyébként nem csak én mondtam pár szór, hanem kerítettek olyan diákot is aki török, de volt külföldön tanulni, meg engem aki ide jött egy időre. Ezzel azt akarták megmutatni a mediterrán diákoknak, hogy milyen sokszínű a felhozatal az itteni diákokból is, mennyire multikulit ez az egyetem.

a hajónk

Hétfőn volt a lényeges része a fórumnak, azokról beszéltek amiket már az előbb ugye említettem. Nekem az volt a feladatom, hogy a beszédek előtt a köszöntsem a fejeseket, úgyhogy összességében kevés munkám volt. Mindezért viszont kárpótolt az hogy egész nap ingyen kaja volt, mondanom sem kell hogy ipari mennyiséget fogyasztottam, még magamhoz képest is. Svédasztalos reggeli volt: felvágott,péksütik, tojás,zöldség,sajtok, oliva bogyókkal. 

Háromszor szedtem mire tele lettem. :D Az ebéd ugyanott volt ahol mindig szokott lenni, hasonló kajákkal, de most nem hagytam abba a rizs-hús-sali kombóval, kértem mindenből. Illetve dinnyét, almát, barackot is kértem, amit elraktam későbbre. Csak a tálcám mérete szabott határt, nézett is nagyon a konyhás néni. :D

A lényeg 6 után volt, amikor a Bosphorus túra volt vacsival egybekötve egy csilli-villi hajón. Se szavakkal, se képekkel nem lehet leírni azt a látványt, amit az éjszakai Isztambul és a kivilágított hidak nyújtottak. Elképesztően igényes volt az egész, megsaccolni se tudom mennyi pénz volt ez. Itt is korlátlanul lehetett fogyasztani, volt sör (!!!) és előételek.

 A vacsi 2 fogásos volt, kifogástalan minőségben, volt zene amire pár sör után még a tanárok is táncoltak. Az egész út 4 és fél órás volt, de egynek sem éreztem a kaja/pia kánaán és a jó társaság miatt. Marha jól éreztem magam, nem akartam hazamenni, de nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ott lehettem. Hajnali egyre keveredtem haza, de nem tudtam elaludni egyhamar, vagy a sör vagy a folyamatos vigyorgás miatt. :D

Grand Bazaar

a lábszagú Kék Mecsetben

Kedden volt reggelni aztán városnézés, de az már kevésbé tetszett. Nyűgös voltam mivel nem aludtam ki magamat, és megint csúszás volt. Mondjuk egy 2 órás reggeli után nem csoda hogy nem haladtunk terv szerint. Tök szép lila egyetemi buszokkal mentünk, ahogy tegnap is, de ugyanazokat a helyeket jártuk de a diákokkal, ahol már én is voltam. Annyi volt csak a különbség, hogy az egyik professor volt az idegenvezető, mondott történelmi háttérinfókat, amikkel nem untatnék senkit, én sem figyeltem annyira. Nagy tömeggel nehéz koordinálni, ez volt jellemző az egész napra, mindig várni kellett valakire vagy keresni kellett valakit. 

Voltunk a Grand Bazaar-ban, de nem igazán volt időnk nézelődni, mert sietnünk kellett vissza a buszokhoz, amik nyilván késtek 1 órát... Majd visszamentünk Taksimba és ebédeltünk. A 10 lírához képest kiábrándítóan keveset adtak. Majd sétáltunk a főutcán de folyton lemaradt valaki úgyhogy gyök kettővel tudtunk csak haladni, meg amúgy is hatalmas volt a tömeg.

ezt a bejegyzést is cicával zárom :D

Borzasztó fárasztó volt, a végére nagyon szenvedtem – ennyi erővel maradhattam volna otthon hogy kialudjam magamat, kb ugyanannyira lett volna az is érdekes. De nem sűrűn jön az ember Isztambulba, nem alszunk, nem nyavajgunk hanem megyünk tovább!! :)