Félidő

Már az ittlétem felénél járok, nagyon gyorsan repül az idő…

            Kedden volt egy városnézés, amit a nyári iskolás külföldi diákoknak szerveztek és én is mehettem, a főnök elengedett. Ezek a diákok Hollandiából és Németországból jöttek főleg és különböző projektjeik vannak, amiket az itt tartózkodásuk alatt különböző kutatásokkal kell teljesíteniük. Van olyan akit az Isztambulban lévő zsidóság nyomai érdekelnek, ezért mentünk a Galata torony környékére. Megnéztük templomokat, háborús kórházakat és 19. századi közép iskolákat. Ezekről az épületekről azt kell tudni, hogy marha régiek és senki nem foglalkozik velük, úgyhogy romosak tehát nem látványosak, úgyhogy sokszor nagyon fárasztó volt a túra. Főleg, hogy 3 órát sétáltunk folyamatosan, semmilyen szünet nélkül. De legalább lóghattam a melóból, láttam sok szép macsekot meg találtam kreatív street artot.

            A tanár aki vezette a túrát török származású, de sokat élt Magyarországon, könyvet is írt magyarul, illetve 2 disszertációját is magyarul írta. Vele beszélgettem magyarul az út során, sose gondoltam volna hogy valaki csak úgy elkezd magyarul tanulni, aztán megtetszik neki… mert szerintem nem hasznos viszont nehéz nyelv ez a külföldieknek. Amúgy még 4 nyelven beszél társalgási szinten a tanár úr…

Mariana 24 lett

            Volt megint születésnap az irodában, most Marianának, de most nem gyümölcs kosár volt, hanem torta, de valami isteni finom… Volt benne banán, kókusz, vanília pudig meg minden földi jó. Pici torta volt, úgyhogy 2 szeletet ettem. Olyan kis duci leszek mire haza megyek hogy ihaj…            

            Pénteken végre valahára megérkezett az várva várt ösztöndíjam!!! Csupán 1 hónapot kellett rá várni, igazuk van ráér az.. Meg is volt az első kártyával való fizetésem és az első pénzlevételem a YepiKredit-nél, ami a magyar UniCredit. Rögtön angolul ír mindent az ATM és lírában lehet csak levenni pénzt. Kajak egyszerűbb mint itthon.

TurkaZoo

            Pénteken délután bejött az irodába 2 holland diák, hogy ők interjút szeretnének csinálni velünk, mert az a projektjük, hogy a Törökországba érkező erasmusosokat faggassák az ittlétükről. Nyilván én sem maradhattam ki a jóból, úgyhogy fél órán keresztül kellett mesélnem a jelentkezéstől kezdve az itt átélt élményeimig mindenről… Elvileg lesz majd prezentációjuk is a jövő héten a projektjeikről, úgyhogy megint sok ember előtt fogok beszélni, csak most nem élőben. Az irodában mindig mondják, hogy én vagyok a sztár mert mindenhol engem mutogatnak, mint eramsus jelkép, mivel nincs más bejövő diák, mindenki majd szeptember végén jön. Én mondok köszöntőt, kezet kell ráznom az összes fejessel meg interjút is akarnak velem…tiszta híres vagyok :D

            Szombaton nem tudtam senkit keríteni, aki eljönne velem az Akváriumba, mert ugye hó vége van, nincs senkinek se kerete ilyenekre, nekem bezzeg most érkezett meg a pénzem… Úgyhogy egyedül mentem, a metró ott tesz le közvetlenül, gond nélkül odataláltam. Ilyenkor mindig nagyon büszke vagyok magamra hogy nem sikerült eltévedni ebben a hatalmas városban. Sikerült nagyon nyominak lenni viszont a felkészülésben mert nem vittem magammal pótelemeket illetve nem töltöttem fel a telefonom, ami ugye az egyetlen amivel tudok vakus képeke csinálni. Úgyhogy kevesebb és rosszabb minőségű képek készültek, mint szerettem volna. Ez az akvárium egy plázán belül van, először ezt csekkoltam, de nem vettem semmit. Aztán mentem a halakhoz. Akit érdekelnek a jó minőségű képek, azoknak itt a link: http://www.turkuazoo.com/en/discover/photo-gallery

rája etetés

            Láttam rája és cápa etetést meg sok szép színes halat, angolnát meg rákokat. Összességben érdekes volt, bár nem volt nagy, meg kár hogy nem sikerült rendesen megörökíteni. A belépéskor csinálnak mindenkiről 2 képet egy green box-ban, amit a kijáratnál lehet átvenni, de azért is külön kell fizetni, úgyhogy felejtős volt a dolog…

            Ezután hazajöttem lefürdeni meg hajat mosni aztán mentem vissza egy másik plázába Marianával, hogy elkölthesse a szülinapi pénzét. Mivel már majdnem az össze történelmi helyet láttam Isztambulban, mostanában a modernebbeket is felkeresem, főleg hogy már van pénzem amit költhetek. De végül csak egy csipkés shortot vettem, amit már jó régóta szeretnék, ráadásul még le is volt árazva.            

csúnya és finom :)

            Ezután átrohantunk a Cevahirbe, amiről már ugye írtam, Saner már azt hitte, hogy nem is megyek… Mivel késtünk, nem volt időnk kipróbálni a hullám vasutat, de megígértem magamnak, hogy anélkül nem megyek haza hogy azt ki ne próbáltam volna. Azért siettünk, mert a moziban néztük a Batman premierjét. Előtte ettem egy waffle-t, ami nutellás gofriba pakolt gyümölcs darabokat jelent, és igen olyan finom mint amilyennek hangzik :P Ez a tradicionális pláza kaja, úgyhogy ezt is kötelező volt kipróbálni.

            A filmről nem akarok spoilerezni, csak annyit mondok hogy nagyon jó volt, nem múlja felül az előző részt, de nem is hasonlítható össze a kettő. Baromi hosszú volt, majdnem 3 óra hossza, úgyhogy tartottak szünetet de egyszer sem ásítottam, végig lekötötte a figyelmem, popcornt is alig ettem, minden figyelmem arra összpontosult, hogy értsem mit mondanak a maszk alatt, mert ugye a török felirat nem segített… Ez a mozi pont olyan volt mint otthon, 13 teremmel, de nem olyan kényelmes foteles mint a másik volt, és 2000 Ft volt a jegy…             

            Az este folytatásaként Saner felhívta a haverjait és velük találkoztunk a parton Floryánál, ahol hallgattuk a hullámokat és élveztük hogy nincs tikkasztó meleg. Ekkor már hajnali 1 óra volt, de a sörözéssel és dumálással gyorsan telt az idő, 3 kor tovább álltunk. Saner közel lakik, úgyhogy hozzá ment fel a kis csapat, de előtte vettünk 2 üveg Rakit, amit raköj-nek kell ejteni. Csillagászati ára van, egy üveg sör is 500Ft… Ez is török sajátosság, tulajdonképpen a görögöktől lopták, mert dettó ugyanolyan íze van mint az Uzonak… Kiültünk a teraszra és napfelkeltéig ittuk azt a fehér szeszt, meg még amit találtak a házban maradék likőröket. Aztán 6kor nyugovóra tértünk, szerencsére nagy a ház, jutott mindenkinek matrac, de ekkor már kezdett melegedni az idő, ami ellehetetlenítette a pihentető alvást, 11kor meguntuk a fetrengést és mindenki hazament.

            A vasárnap a várható másnapossággal telt, semmiből sem ittam sokat, viszont nagyon sok mindent kevertem, úgyhogy nem volt lelki erőm sehova sem menni. Itthon próbáltam aludni meg életet lehelni magamba vagyis semmi érdekes nem történt. 

Plázázás

ingyen cuccok

            Fontos esemény vette kezdetét a héten, pontosan már nem tudom melyik nap. A ramadan/ramazan ami a napkeltétől-napnyugtáig tartó böjtölést jelenti. A nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka ez a muszlimoknak. Ez bővebben annyit jelent, hogy napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, a szextől, kerülniük kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a vágyat, a pletykát. Felmentést csak a 14 éven aluli gyermekek, az utazók, a terhes és szoptatós anyák, a csatában harcolók és a betegek kapnak. De a betegeknek be kell pótolni a böjtölést a gyógyulásuk után. Enni akkor esznek ugye amikor nincs fent a nap, a napnyugta utáni csoportos étkezést iftárnak hívják. A nagyobb tereken ilyenkor összegyűlnek családostul és várják a pillanatot hogy ehessenek, ezután úgy viselkednek mint az éhes oroszlánok, rárontanak az előkészített kajára és hihetetlen nagyokat nyelnek a vízükből. Nagyon veszélyes szerintem ebben a melegben, hogy még vizet sem ihatnak. Páran az irodából szintén böjtölnek, amin meglepődtem, mert nagyon fiatalok és az öltözékükön nem látszik, hogy hívők.

miniatürk

            Ez most 1 hónapig fog menni, de csak egy pici változást tud ebből érezni a nem hívő. Kevesebben vannak az éttermekben, strandokon és kicsit ingerlékenyebbek az emberek az utakon. Forgalmasabb helyeken osztogattak szórólapot is arról, hogy melyik nap pontosan mikor van az ima és az étkezés időpontja…nagyon szervezett ez az egész.

a vasútállomás kicsiben

            Ja, és a lakótársam köddé vált… 3 napja nem láttam és a lakásban is minden úgy volt ahogy hagytam minden nap. Kicsit kezdtem aggódni, de mivel nincs telefonom, nem tudtam felhívni. Írtam az unokatesójának, Özgének hogy ő mit tud és megnyugtatott hogy csak családlátogatóba van Selcuk. Ezzel nem is lenne semmi gond, de értékeltem volna ha szól hogy lelép egy hétre…nem értem hogy nem jutott eszébe hogy én esetleg gyanúsnak találom a hiányát. Már a legrosszabbra gondoltam, nem akartam török rendőrségen tanúskodni vagy ilyenek :D

            Pénteken egy ceruzát nem tettem arrébb, mert Mariana, a főnökön rosszul érezte magát, és ha ő nem dolgozik akkor én sem ugye. J Délután lementünk a raktárba és szereztük nekem mindenféle ingyen cuccot. 2 db vastag spirál füzetet, sorkiemelőt, dísztollat, bőrkötéses noteszt. Úgyhogy a köv. tanévre megvan mindenem a sulihoz.

            Ma viszont megkaptam az első pozitív visszajelzést egy olasz egyetemtől, hogy szeretnének az Aydin egyetemmel Erasmus szerződést kötni. Nagyon örültem neki, most érzem csak hogy van értelme a munkámnak, hogy tényleg hasznos vagyok!

            Szombaton annyi mindent akartam csinálni, nehéz volt dönteni mert még mindig hosszú  a to-do listám. Ezért az útitársam döntött az úticél felől inkább. Ersinnel egy irodában dolgozunk, ő ajánlotta a Miniatürköt, mert isztambuli létére még nem látta ő sem. Ez egy olyan nyitott múzeum, ahol Törökország látnivalóinak kicsinyített másai találhatóak, összesen 105 db. 45 isztambul nevezetességeit, 45 Anatólia nevezetességeit, 15 pedig az Oszmán Birodalom egykori, ma már Törökország határain kívül található nevezetességeit mutatja be. Azt hittem fél órába sem telik körbejárni, de végül 3 órát töltöttünk el ott. Főleg azért mert minden darabhoz volt egy beszélő gépecske, ami több nyelven is elmondta a fontos tudnivalókat. Az én turista belépőm vonalkódját leolvasva angolul mondta, Ersin török állampolgári belépőjét leolvasva pedig törökül. Nagyon érdekes volt, 200 képet csináltam, de ezzel nem untatnék senkit, csak párat postolok.

a miniatürk van mögöttem

kilátás a Pierre Lotiból

            Ezután ebédeltem egy köfte burgert, mert farkas éhes voltam, de már kezdem kicsit unni az itteni tradicionális kaját, hiányzik a paprikás krumpli nokedlivel meg a krumpli főzelék :D

a Bosphorus híd

            A következő cél a Pierre Loti volt, ami nem egy érdekes étterem, viszont piszok szép a kilátása. Pont ezért 500 Ft másfél deci tea… Helyünk nem volt leülni, de a kilátást tudtuk azért csodálni. Innen fel lehetett szállni a Teleferikre, ami ugyanolyan felvonó, mint amit a síelők használnak a hegyre fel meg le, csak ez ugye zárt. Sétáltunk az Eyüp-i bazárban, ahol vettem turkish deligh-ot, ami egy török édesség. Guci édes, ebből feltételezem, hogy 300 kalória/ darab de ebbe jobb nem belegondolni, mert egyébként nagyon finom! Most is rengeteg macskát láttam, de nagyon közvetlenek, folyton nyarvognak, követnek és nyújtogatják a nyakukat ha közel vagy. Ha többen vannak, ez kajak félelmetes is tud lenni, ahogy 8 macska szalad utánad. :D

@ Pierre Loti

@ Pierre Loti

Cevahir

            Vasárnap jól kialudtam magam, de nem vesztegethetem az egész napomat alvással. Ersin kocsiját most nehezebb volt megtalálni, mert a kis okos elfelejtette mondani hogy nem a cégessel jön, hanem a sajátjával. -.-  A mai nap a sznobizmus jegyében telt, ugyanis plázáztunk, amit meglepően jól bírt Ersin. Nem különösebben érdekelnek a plázák, hisz azt Pesten is tudok nézni eleget, de mi a Cevahir-ba mentünk, ami Európa legnagyobb plázája, a világ 6. legnagyobbja!! Nem pláza ez, hanem inább szórakoztató központ. Az alap hogy van benne 34 gyors étterem és 14 exkluzív, kávézó, ( de Subway szendvicset nem lehet kapni :/ 

), meg több mint 200 üzlet a 6 emeleten (de nincsen Tally Weijl), meg van mozi 13 teremmel, bowling center, de ami megdöbbentett hogy vidámparkja is van. A hullám vasút pedig több termen keresztül halad, átszeli az egész szórakoztató részleget. Eszméletlen méretekben lehet itt költekezni, főleg emiatt a hely miatt hívják Isztambult a vásárlás fővárosának. ( meg talán a bazárok miatt.. ) A Bershkában vettem egy felsőt, illetve egy pisztácia színű körömlakkot, de semmi többet. Megtartóztattam magamat, mert még mindig nem jött meg az a nyavajás ösztöndíjj. Ebédelni a KFC-ben sikerült, végre megszokott ízeket is ehettem, kicsit otthon éreztem magam :D Nagy örömömre találtam macaront is, amit csak a Gossip Girl fanok értenek most. Olyan szép kis színes sütik ezek, nehezemre esett megenni, de nem csalódtam az ízében sem. Pink színűt vettem, mennyei volt, na! De nem hiszem, hogy többet is kóstolok, mert 200Ft darabja meg elég lesz már a sok cukorból…

Survivor menü + Macaron <3

  
          Mindenesetre ide még tuti visszajövök kipróbálni a hullám vasutat meg szétvásároljam magam. Most is 2000Ft minden felső, hatalmasak a leárazások és ekkora négyzetméteren nem gond a választék sem.

és végül a szülinapos

            


















Este moziba mentünk. A környéken lévő plázában csak 6 líra (780Ft) a jegy, ezért mentünk oda. alapvetően ezt pénzpocséklásnak tartom, hiszen le is tudom tölteni, de az itteni mozikat is ki akartam próbálni és a székben nem csalódtam, de a filmben igen. Mindegy volt, hogy mit nézünk, bár én a Jégkorszakot szerettem volna, de az törökül van szinkronizálva a gyerekek miatt, úgyhogy a Savages maradt, amit eleve elítélek Serena miatt. Hozta is a hölgy az elvárt rémes szintet, egy deka tehetség nincs abban a lányban, de a pasik javítottak valamit az élményen :D A moziban a székek nagyon kényelmesek voltak, pici volt a terem, a székek meg inkább fotelek voltak, lila színben és volt mindhez kis párna is és plüss anyaggal voltak bevonva. Szóval legalább kényelmesen ültem végig a béna filmet.

            Hétfőn szokásos meló volt de egyben Ersin szülinapja is, ami szokás szerint gyümölcskosárral lett megünnepelve. A héten lesznek szervezett városnézések, úgyhogy lesz miről írni pár napon belül megint.

Az első egyetemi esemény

3 napja kellett volna valamit posztolnom, de nem a lustaságomon múlt, hanem azon hogy nem volt a hétvégén semmilyen meghatározó történés, mivel dolgoztam vasárnap az első hivatalos egyetemi happeningen. 

            Először a hétköznapokról. Mivel megszoktam a közeget, nem érzem magam annyira elveszve mint az elején, kicsit jobban oda tudok figyelni a részletekre. Például mostanában tűnt fel, hogy a kajáldák amik egymás hegyén hátán vannak az utcákon, olyan konyhával rendelkeznek ami kb a kirakat. Vagyis jó látható hogy a dönert hogy csinálják, a hús szeletelésétől a zöldségekig. Egyrészt ez nagyon jó, mivel tudod hogy amit eszel, hogyan készült, másrészt meg talán kicsit jobban odafigyeljenek a higiéniára. Lehet hogy azért csinálják, hogy a turisták merjenek enni nálunk, hisz látják hogy kesztyű van rajtuk stb. Bár láttam olyat is, hogy megsimogatta a cicát a tag aztán meg pakolta a húst, szóval ott nem eszek.. :D

            Másik ami feltűnt, hogy annak ellenére hogy bokáig érő maxi szoknya van rajtam, még mindig megbámulnak. Nyilán a bőröm színe az, ami feltűnik nekik, mi is jobban megnézünk egy ázsiait/afroamerikait, meg persze ők másképp nyilvánulnak a női testfelületekhez. De ehhez már teljesen hozzászoktam, semmilyen szinten nem befolyásol, habár az elején zavart. Viszont a buszon folyton hellyel kínálnak, de mivel csak 2 megállót megyek, sose ülök le. Összességében hozzá lehet szokni, de nem 1 hét alatt.

reggeli

            A rendszeres boltba járás jó alkalom arra hogy gyakoroljam a török nyelvtudásomat, de általában nem hagynak annyiban, a kötelező párbeszéden kívül csevegni is akarnak amit ugye már nem tudok. Teljesen összezavarom őket, azzal hogy törökül kösznök, kérek és törökül mondom hogy nem tudok törökül, de a további kérdéseikre már nem tudok válaszolni :D Mindenesetre a hasznos dolgokon kívül a napok/hónapok és fontos igék tanulásánál tartok. Nem tetszik annyira ez a nyelv mint a spanyol, de ha már itt vagyok alap hogy gagyogjak majd valamit 2 hónap után.

Ja, igen még az is fontos különbség, hogy az egyetemen annyi a diák, hogy a TO-n sorszámot kell húzni, mint pl. a bankban! Ez nem a szegedi BTK. :D

            A munka ugyanaz mint eddig, sem nem érdekes, sem nem nehéz, de nem unatkozom, kicsit hasznosnak érezhetem magam. Meló után a környéken mászkálok meg törököt gyakorlok ahogy eddig is. Feltérképezem, hogy hol fogok vásárolni, ha egyszer megjön végre valahára az a nyomi ösztöndíjam. Igen, az a helyzet hogy még 0 eurót utaltak, amit nevetséges, pont kifogtam azt az évet amikor nem tudják utazás előtt utalni, de érkezés után 3 héttel sem…

pancsolda

Csak, hogy az otthoniak megnyugodjanak, szoktam rendesen enni, az ösztöndíj nélkül azért még nem haltam éhen. Ugye említettem már hogy sokszor meghívtak, illetve a reggeli 2 lírából megvan egy pékségből. Nagyon tetszetősek az itteni pékáruk, akkorák mint otthon egy kakaós csiga, és fele annyiba kerülnek. Van amelyik csak sima tészta, van aminek a tetején van túró meg van olyan ami töltve van oliva bogyó reszelékkel – na ezt annyira nem szeretem… Az ebéd az egyetemen laktató 5 líráért a vacsi meg tej és corn flakes vagy dinnye vagy döner, attól függően mennyire vagyok éhes, 3 líráért.

strand

tömeg a kompon

            A szombati program a strandolás volt. Tudniillik, még nem fürödtem a tengerben, habár nem tartom sokra az élővízben való fürdést, ez alól a sós víz sem kivétel, de ha már itt vagyunk, ki kell próbálni. De ez nem csak annyiból állt, hogy lementünk a partra, hanem egy másik szigetre mentünk át! Ugyanis több kisebb szigete is van az országnak ahova 4 líráért lehet menni komppal. Az út nem egy leányálom, mert fix hogy nem lesz helyed, nem hogy ülni, de állni se nagyon. A legfelső emeleten jobben a levegő, kicsit elviselhetőbb az 50 perces út. Illetve ez attól függ, hogy hova mész mert a hajó megáll minden szigetnél egy kicsit. Egyébként egy magyar ismerősömmel voltam, Kingával akit a tavalyi Kajak-kenu VB-ről ismerek. 

leleményes utasok az első szinten

piknik

Mi a Heybeliada nevű szigetre mentünk. Ezt tényleg úgy kell elképzelni, mint egy kietlen sziget, mert ide piknikezni meg strandolni járnak a törökök, tehát kb csak a természet van a kikötőn kívüli részeken. Nem tudtuk pontosan mire számítsunk, mennyit kell menni stb. csak elindultunk egy irányba aztán majdcsak találunk strandot. Másfél órát sétáltunk, kb végig emelkedőn, több strand mellett is elmentünk de volt ami tiszta hínár volt, a másik 40 lírába került és volt ami túlzottan zsúfolt volt. Végül azt választottuk ami a legkisebb volt, 12 líráért. De arra nem voltunk felkészülve, hogy nem lehet kaját venni csak inni valót, illetve hogy nem lesz napernyőnk, meg hogy kavicsos/kagylós a part kb végig, szóval nem ártott volna egy váltó papucs. Az bizonyult a legjobb megoldásnak, hogy csípőig beültünk a vízbe. Mivel nagyon éhes voltam meg amugy sem vagyok az a napozós típus, gyorsan meguntam magamat, kb 3 órát voltunk a parton. Hazafelé ugyanúgy álltunk a hajón és nekem még plusz 1 óra hazajutni metrobusszal. Hulla fáradt voltam, de jó volt kicsit magyarul beszélni meg végre fürödni a tengerben, ami közel sem hozta az elvárt mércét. A sótól ragadt mindenem, rendesen kiszárított meg a nap is jól megkapott, viszont a legközelebbi alkalomra már teljesen felkészülten fogok menni.

pózer mácská

Vasárnap délután kivételesen mennem kellett dolgozni az egyetemre, mert az Aydin egyetem és az UNIMED nevű szervezet közösen szervezett egy konferenciát itt. Nekem beszédet kellett mondanom kb 100 diák előtt, ami annyit jelentett hogy a jelen lévő fejeseket kellett köszöntenem a protokoll részeként. Had ne mondjam mekkra fejetlenség volt az egész … :D 
Senki nem tudott semmit pontosan, majd-lesz-valahogy/ ráérünk-még-azt-kitalálni hozzáállás volt a jellemző. 

Nem csak a tömeg miatt volt nehéz a szervezés, hanem a török miatt is, akik nem a pontosságukról híresek ugye. 

Ez az egész esemény egyébként arról szólt, hogy van több szervezet is akik olyan csere programokat szerveznek mint az Erasmus, csak kisebb területet fednek le. Pl. ilyen az UNIMED, ami a mediterrán egyetemek közötti csereprogramot szervezi. Ezen a konferencián a különböző tapasztalatokat és problémákat beszélték meg a mediterrán országokból érkező diákok, hozzávetőleg 100-an a csere programokkal kapcsolatban. És az itt megbeszélt eredményeket továbbították az Európai Bizottsághoz, hogy az erasmust még jobbá lehessen tenni. Leginkább a nyelvi hiányosságok és a bürokrácia merült fel, mint megoldásra váró probléma. A másik fontos téma az Erasmus for all nevű kezdeményezés, ami ezeket a kisebb csereprogramokat összekötné és egy világ méretű csere programot hozna létre 2014-től. Ugyanúgy működne mint a mostani Erasmus, csak szinte bárhova lehetne menni vele a világon. Ezt a lehetőséget ajánlanám az össze mostani 18 éves figyelmébe! :D

            Még annyi érdekesség, hogy ha egy diák az Aydin egyetemről akar menni külföldre tanulni, akkor vizsgát kell tennie, szóba és írásban. Egyrészt felmérik a nyelvi kompetenciájukat, másrészt a motiváltságukat. Nem úgy mint nálunk, hogy mindenki megy aki csak jelentkezik. Persze nálunk azért más mert kevesen mennek, mert pénzes dolog ez, viszont a magánegyetemen tanuló török diákoknak van tőkéjük egy külföldi félévhez, tehát sokkal többen akarnak menni, tehát valahogy szűrni kell őket. És ez nem formaság, több diáktól is hallottam hogy megbuktak a teszten és nem mehettek…

            A vasárnapi álló fogadáson már 3 órára odarendeltek, de a szokásos menetrend szerint semmi nem történt 6-ig :D Aztán az én gondosan megírt köszöntőm helyett egy vadi újat kellett kreálni, egy órával a kezdés előtt. Rövidke beszédet mondott az egyetem meg az UNIMED vezetősége aztán lehetett elvegyülni a görög/olasz/ciprusi stb. diákok között. Voltak pici sütik kirakva kis asztalokon, én mindenhonnan összeszedtem a gyümölcsöseket (ezen szerintem most senki sem lepődik meg.. ) majd a törökökkel kimentünk az erkélyre megnézni a naplementét. Egyébként nem csak én mondtam pár szór, hanem kerítettek olyan diákot is aki török, de volt külföldön tanulni, meg engem aki ide jött egy időre. Ezzel azt akarták megmutatni a mediterrán diákoknak, hogy milyen sokszínű a felhozatal az itteni diákokból is, mennyire multikulit ez az egyetem.

a hajónk

Hétfőn volt a lényeges része a fórumnak, azokról beszéltek amiket már az előbb ugye említettem. Nekem az volt a feladatom, hogy a beszédek előtt a köszöntsem a fejeseket, úgyhogy összességében kevés munkám volt. Mindezért viszont kárpótolt az hogy egész nap ingyen kaja volt, mondanom sem kell hogy ipari mennyiséget fogyasztottam, még magamhoz képest is. Svédasztalos reggeli volt: felvágott,péksütik, tojás,zöldség,sajtok, oliva bogyókkal. 

Háromszor szedtem mire tele lettem. :D Az ebéd ugyanott volt ahol mindig szokott lenni, hasonló kajákkal, de most nem hagytam abba a rizs-hús-sali kombóval, kértem mindenből. Illetve dinnyét, almát, barackot is kértem, amit elraktam későbbre. Csak a tálcám mérete szabott határt, nézett is nagyon a konyhás néni. :D

A lényeg 6 után volt, amikor a Bosphorus túra volt vacsival egybekötve egy csilli-villi hajón. Se szavakkal, se képekkel nem lehet leírni azt a látványt, amit az éjszakai Isztambul és a kivilágított hidak nyújtottak. Elképesztően igényes volt az egész, megsaccolni se tudom mennyi pénz volt ez. Itt is korlátlanul lehetett fogyasztani, volt sör (!!!) és előételek.

 A vacsi 2 fogásos volt, kifogástalan minőségben, volt zene amire pár sör után még a tanárok is táncoltak. Az egész út 4 és fél órás volt, de egynek sem éreztem a kaja/pia kánaán és a jó társaság miatt. Marha jól éreztem magam, nem akartam hazamenni, de nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ott lehettem. Hajnali egyre keveredtem haza, de nem tudtam elaludni egyhamar, vagy a sör vagy a folyamatos vigyorgás miatt. :D

Grand Bazaar

a lábszagú Kék Mecsetben

Kedden volt reggelni aztán városnézés, de az már kevésbé tetszett. Nyűgös voltam mivel nem aludtam ki magamat, és megint csúszás volt. Mondjuk egy 2 órás reggeli után nem csoda hogy nem haladtunk terv szerint. Tök szép lila egyetemi buszokkal mentünk, ahogy tegnap is, de ugyanazokat a helyeket jártuk de a diákokkal, ahol már én is voltam. Annyi volt csak a különbség, hogy az egyik professor volt az idegenvezető, mondott történelmi háttérinfókat, amikkel nem untatnék senkit, én sem figyeltem annyira. Nagy tömeggel nehéz koordinálni, ez volt jellemző az egész napra, mindig várni kellett valakire vagy keresni kellett valakit. 

Voltunk a Grand Bazaar-ban, de nem igazán volt időnk nézelődni, mert sietnünk kellett vissza a buszokhoz, amik nyilván késtek 1 órát... Majd visszamentünk Taksimba és ebédeltünk. A 10 lírához képest kiábrándítóan keveset adtak. Majd sétáltunk a főutcán de folyton lemaradt valaki úgyhogy gyök kettővel tudtunk csak haladni, meg amúgy is hatalmas volt a tömeg.

ezt a bejegyzést is cicával zárom :D

Borzasztó fárasztó volt, a végére nagyon szenvedtem – ennyi erővel maradhattam volna otthon hogy kialudjam magamat, kb ugyanannyira lett volna az is érdekes. De nem sűrűn jön az ember Isztambulba, nem alszunk, nem nyavajgunk hanem megyünk tovább!! :)

Az első dolgos hetem

Itt jön az első teljes hét bejegyzése! J

Nem írok minden nap, mert nem történik annyi minden a dolgos hétköznapokon mint egy-egy szabad hétvégén.

Hétfőn volt az első munkanap és egyedül mentem ugye az egyetemre, de minden flottul ment, elsőre odataláltam. A beléptető kapuhoz kellene diák igazolvány, de a varázsszó az Erasmus, mert akkor hagynak menni amerre csak akarok. Mivel csütörtökig nem volt laptopom, nem sok hasznosat csináltam az irodában. Főleg leveleket címzek, fénymásolok, haverkodok az irodában a diákokkal. A munkaidőről azt kell tudni, hogy 9 órának kellene lennie, 8.30-tól 17.30-ig. Mariana a főnököm, aki a bejövő diákokkal foglalkozik és vele voltam általában aláírásért rohangálni a különböző blokkok között, amit később már egyedül is csináltam. És ő mondta, hogy elég 9.30ra jönnöm, mert ők 8.30től kb. 11ig cigiznek és kávéznak a teraszon :D És tényleg igy van, 11ig egy papírt se mozdítottam meg az első héten. Tipikus török ráérős hozzáállás. Ez meglátszott a bürokratikus ügyintézésben is, 3 napba telt hogy legyen diákom meg bérletem, 4 napba telt hogy legyen gépem, ezért rendes munkát csak pénteken végeztem.

Az lesz majd a feladatom, hogy Európa összes (!) egyetemének a honlapját megnézzem, csekkolni hogy benne vannak-e az Erasmus programba, van-e angol nyelvű képzésük minimum 30 ECTS kreditben, van-e hasonló szakjuk/karjuk mint az Aydin egyetemnek és ha ez mind megvan akkor írnom kell nekik, hogy akarnak-e ezzel az egyetemmel szerződést kötni a csereprogram keretében. Ehhez kell erasmus koordinátor vagy intézményi koordinátor elérhetősége. Olaszországgal kezdtem és nagyon sok helyen nincs is a weblapnak angol változata, ezeket eleve skippeltem, de így is 75 egyetemet néztem át és csak 11 felelt meg a kritériumoknak.

A nyugis napokon 11től csináltam valamit 2ig aztán kajáltunk. A menza nagyon nagy és minden nap változó 5 féle főételből lehet választani, de vannak alap menük is. Mindig az irodai dolgozókkal megyek enni és őket kérdezem, hogy ez vagy az micsoda, mi van benne. A döner, köfte és kebab az alap, azokat már ismerem. Csirke hús kis cafatokban, zöldséggel betekerve különféle fűszerekkel ízesítve. Egy főétel 4 líra körettel, a sali 2 líra szóval egy ebéd általában 5 líra nekem, 6 lenne de mivel dolgozó vagyok van egy minimális kedvezmény. Lehet még enni gyümölcsöt is, 3 kocka görögdinnye is 2 líra, de két kiló görögdinnye is 2 líra, ugyhogy az nem jó üzlet :D Desszert is szokott lenni szintén 2 líráért, tiramisu vagy pudig vagy tejbegríz szerűség. Mind finom, pisztácia van rajtuk általában és nem túl édesek szerencsére. A ketchup és majonéz ingyenes is tasakokban van, meg csomó féle saláta szószból lehet választani, eddig csak egyet sikerült kipróbálnom, de az nagyon bejött, viszont a nevét nem sikerült megjegyezni. :D

Ebéd után megint kávézás/cigizés van 1 órán keresztül, úgyhogy egy nap jó ha 5 órát dolgozunk végig… A kávé és a tea ingyenes a dolgozóknak, ugye a tea pici üvegekben van és jó erős, a kávé meg pont olyan mint bárhol, porból van forró vízzel. Ilyenkor sok mindenről dumálunk és mindig odajön valami erasmusos diák beszélgetni Marianaval, mindig nagy társasággal vagyunk és szinte mindig angolul beszélnek. A Szíriával való problémáktól az időjáráson át az Uniós csatlakozáson át mindent megvitatunk. Magyarországról is szoktak érdeklődni sokat, tanítgatom őket magyarul köszönni meg számolni is. Nem értik miért nincs nálunk euró ha már tagállamok vagyunk, meg miért nem vagyunk jobb gazdasági helyzetben.

Én is elkezdtem törökül tanulni kicsit és a büfés néni odavan, hogy tudok tejes kávét kérni törökül :D Persze csak a számok, köszönések, bemutatkozásig jutottam. De Mariana adott gyakorló könyvet, 2-3 naponta veszünk egy új fejezetet, de csak ráérősen.

A közlekedés otthonról könnyű, 15 perc alatt bent vagyok az irodában. Metróbusszal szoktam mindig menni, ez egy normál busz ami a legjobb közlekedési eszköz, mert saját pályája van tehát nem befolyásolja a többi autó, gyorsan halad és 1 percenként jönnek. A plasztik kártyát kell becsipogtatni hogy átengedjenek a kapun és egy alkalom 1 lírát von le egységesen, mivel én csak 2 megállót megyek, leszállás után is lecsipogtatom és így visszakapok 0.15 lírát, tehát 100 forint a jegy kb.

Hétköznap 6ra érek haza, de ez még nem jelenti azt hogy vége a napnak, a boltok általában 10-11ig vannak nyitva. Ilyenkor mászkálunk a környéken egy kicsit, vásárolunk, nézelődök. De volt már hogy egyedül mentem le a boltba 1-2 dologért, meg is lett az eredménye...  Tejet akartam venni, de helyette Ayrant vettem, ami nagyon kedvelt török ital, olyan mint a natúr joghurt csak még folyékonyabb és még keserűbb. Számomra az íze a natúr joghurt és a romlott tej között van valahol. A hibára persze csak akkor jöttem rá, amikor már beletettem a Corn Flakest a tejszerűségbe, úgyhogy meg kellett ennem kínok kínja között… Persze tudom, hogy a tejet süt-nek nevezik, de azt hittem hogy az Ayran csak egy tej márka.

szülinap :)

Volt az irodában születésnap is a héten, de nem torta volt, hanem pici sütik meg gyümölcs csokor, ami szeletelt gyümölcsök csokiba mártva, mondanom se kell hogy nagyon finom volt.

Amikor az egyik erasmusos srác elkísért, hogy megcsináljuk az Istanbulkart-om (tömegközlekedéshez való kártya), meg akartuk csinálni a telóm is, hogy tudjak telefonálni. De mint kiderült, a regisztráció 30 líra, az uj SIM kártya is 30 líra és vennem kell egy csomagot is ami perceket vagy smseket tartalmaz kb 20 líráért. De jelenleg nincs 10 ezer forintom csak telefonra, amikor nem fogom kihasználni ezt 2 hónap alatt. Elvileg az irodában valaki tud adni török telót és csak azt kell fizetnem amit le is beszélek. Bár eddig még nem volt szükségem rá, de ki tudja. A nagy sétálgatás közepette sikerült leégnie a vállamnak, mert nem kentem magam hisz egész nap az irodában vagyok. De másnapra szépen bebarnult. Ezenkívül semmi extra barnaságot nem sikerült felszedni, majd strandolni kéne, nem ugyanolyan fehéren akarok visszamenni. :D

Megvolt az első mosás az itteni géppel, beleraktam 1 heti cuccom, huzatostól meg törölközőstől de félig se telt meg. Viszont izgultam hogy tönkreteszi a ruháim, de minden flottul ment, pikk pakk meg is száradtak.

itt ittuk az Efest

Pénteken elbúcsúztattuk a két lányt, Janetet Nigériából és Özgét egy másik török városból. Elmentünk az egyik guci nagy plázába, Özge mindent összevásárolt, aztán ettünk a Popey nevű gyorsétteremben. Majd söröztünk egy közeli kerthelységben. Efes nevű sört ittunk, 800Ft egy fél liter… Nekem nem ízlett mert édes volt nagyon, a keserűhöz vagyok szokva. Beszélgettünk Nigériáról és nagyon durvákat meséltek! Hogy ott kb 150 nyelvet beszélnek az emberek és az angol az egyetlen közös, illetve hogy semmi közbiztonság nincs, szervezett bűnözés tart „rendet”. Rendszeresek az emberrablások és Janet barátjának az apját már egyszer el is rabolták, de ki tudták fizetni a 60.000$ -t és így elengedték… De nyilván csak pénzes embereket rabolnak, meg ez kb ott tök alap dolog, mondták hogy a tehetős emberek külön tesznek el készpénzt arra az esetre ha elrabolnák őket. Meg minimum 2 fiú és 2 lány gyermeke van a családoknak, mert ha az egyikkel történik valami legyen „tartalék”… Nagyon durva volt hallgatni, nyilván láttam ilyen témájú filmeket, de más így hallani a történetet.

Szombaton sajnos nem tudtunk nagy túrára menni mert ugye mentek haza a lányok. De volt Özgével 2 óránk sétálgatni és nagy szerencsémre találtam 10 lírát az utcán :D Aztán ettünk dönert és mentünk haza majd a reptérre. Két darab 16 kilós csomagja volt, bár csodálom hogy ennyi, hisz minden áldott nap volt vásárolni és sose jött haza üres kézzel :D 

Este jött Selcuk gimis haverja a feleségével és mentünk vacsorázni a közelbe. Csak a köret 4 tányér volt , majd fejenként 1-1 a főétel, durva mennyiség lett. 

Nem annyira hasonlít a tradicionális kaja a magyarhoz mint amennyire reméltem, de a csirke meg a sima saláta ehetőnek bizonyult. 

Például a halikra kifejezettem gyomorforgató volt. Mind azt a romlott tej ízű Ayrant itták, én maradtam a kólánál… Aztán mentünk vízipipázni, becsületes nevén Nargile. Kell egy fix összeget fizetni és addig szívod ameddig akarod, mi 3 órán át használtuk. Folyamatosan cserélik a szenet rajta és mindenki külön kap steril bigyót, amit közvetlen a szádhoz veszel. 

A mienk rózsa aromát és mentolt tartalmazott, nagyon kellemes íze volt, de a torkom marta egy idő után, kellett szünetet tartani. Viszont sokkal jobb volt az íze végig, nagyon karakterisztikus és kellemes volt. 

Mondjuk én alapból szeretem a vízi pipát…

A férj rendőr. Törökországban ez azt jelenti hogy ingyen közlekedhet bármilyen eszközön és ingyen mehet a turisztikai látványosságokba, ja én 350 ezret keres havonta. Mármint forintot… Beszéltünk arról, hogy lehetnék itt angol tanár, mivel abból nagy hiány van, ami 250 ezret fizetne.. elgondolkodtató összeg… 

Mikor hazafelé indultunk teljesen más lett az utcánk látképe mert kinőtt a földből az éjszakai bazár :D Ami eddig rendes utca volt, most bazár lett, de ez nem turistáknak van hanem a helyieknek, mivel ez egy kintebb lévő kerület. Nagyon meglepő volt a látvány, főleg az hogy sok helyen 8-10 éves fiúk felügyelték az árut és alkudták az árakat, meg kiabálták hogy épp náluk mi eladó van. Táskák, zokni, cipő, ékszer, poszterekből volt a legtöbb.

Kék Mecset

Kék Mecset repülő zacsival

Vasárnap nagyon sok felé voltunk. Én már reggel elindultam volna, de a lakótársam csak 10-kor kelt, mondtam neki hogy unatkozom itthon úgyhogy egy órán belül el is indultunk. Szokásos turisztikai látványosságokat néztünk meg. 

Például a Kék Mecsetet, ami nevét a belsejét borító kék csempékről kapta. 1616-ban fejezték be, kb. Isztambul legnagyobb látványossága. A belépés ingyenes volt, marha sok volt a turista ami abból látszott, hogy sokan viseltek rövid nadrágot meg trikót. A mecset belseje csoda szép volt, de nehéz volt élvezni több okból is. Főleg mert tömeg volt, így imádkozni szerintem lehetetlenség. El kellett takarni a vállam és a lábam, amihez adtak kék lepedőt, emiatt nagyon melegem lett. Le kellett venni a cipőt és egy zacskóban vinni magaddal, ami miatt irdatlan lábszag uralkodott bent. Ezek miatt nem maradtam 5 percnél tovább, élvezhetetlen volt, azt kell hogy mondjam. Meg egy olyan érzésem volt, hogy ez a sok turista megszentségteleníti ezt a muszlimok számára fontos helyet. Nem hiszek ilyenekben, de szerintem tiszteletlenség a hitükkel szemben. Persze ahol borsos árú a belépő, nyilván más a létszám, itt az ingyenesség miatt volt tömegnyomor.

Mellette van az Ayasofya, ami egy bizánczi ortodox bazilika volt majd mecset lett,most múzeum, de ide már belépő van, úgyhogy csak kívülről csodáltuk meg. 

Tovább mentünk a Topkapi Palace-hoz az Oszmán Birodalom adminisztratív központja volt. A kertjében sokkal kellemesebb volt a levegő de itt is hatalmas volt a tömeg.  Több kisebb épületből áll, és négy udvar veszi körül. A palota az oszmán építészet jegyében készült.

Topkapi Palace

Haydarpasa

Selcuk egyébként jó idegenvezető, sok érdekeset mond, meg már sokszor bejárta Isztambul minden szegletét más külföldi diákkal, akik a lakótársai voltak. 

európai oldal

Ezután komppal átmentünk az ázsiai oldalra, ami kb 15 percet vesz igénybe és Istanbulkarttal lehet menni, tehát 1 líra a jegy. A vízen mondhatjuk, hogy Ázsia és Európa területén is voltam egyszerre. :D

 Isztambul egyetlen vasútállomása várt a másik oldalon (Haydarpasa) 1908-ban lett kész és kívül belül sokkal szebb volt mint a szegedi.

ázsiai oldal

Dolmabahçe 

Sétáltunk a tengerparton 1 órát, ittunk teát, ettünk fagyit, aztán visszamentünk a komppal. Besiktas felé vettük az irányt gyalog, de nem volt olyan nehézkes mert már sokkal kellemesebb volt az idő 6 után. Elsétáltunk a Dolmabahçe palota mellett, ami azért fontos mert itt halt meg Atatürk aki a Török Köztársaságot alapította és a törökök imádják, szerintünk felvirágoztatta Törökországot.

Aztán Taksimhoz mentünk megint, de most a kis utcákat néztük meg, ami sokkal jobban tetszett. Szűkebb kis járatok vannak hangulatos éttermekkel, kávézókkal és a vízipipa illata érezhető mindenhol. Aztán a Starbuckba ültünk be, hogy életemben elöször itt igyak ebből a túlzottan drága kávéból. A fél literes kiszerelés 1000-1500Ft között mozgott, szerintem otthon is ennyi. Többször nem iszok itt, közel se éri meg az árát, de ki kellett egyszer próbálnom. :)

A másik nagyon fontos dolog, hogy sok macskát láttunk és nagyon fotogén volt mind, nem félősek.

@ Starbucks

Aztán hazabuszoztunk, ami 1 órába telt, mert nagy volt a forgalom, de én elvoltam magammal, mert nagyon szép volt a kilátás. Este 9kor tudtam végre lezuhanyozni. Megvolt az első itteni fejfájásom is, túl sok volt az infó. :)